Egy hónap Japánban

Már nem emlékszem, kitől hallottam, de nagyon igaznak bizonyult: Japán az a hely, ahol még a Föld nevű bolygón maradva a leginkább földönkívülinek érezheted magad. Mert hiába a dzsúdós múlt és a japán kultúra iránti sok-sok évre visszamenő rajongás, ez az ország így is lépten-nyomon meglepett.

Egy hónap pedig ahhoz is kellően hosszú idő volt, hogy Edinburghba visszatérve aztán ismét aklimatizlódnom kellet kulturális (és mindenféle) értelemben: ismét meg kellett szoknom, hogy nem vár minden száz méteren megbízhatóan egy üdítőautomata, hogy a vonatok és buszok késnek, hogy az emberek hangoskodnak a tömegközlekedési eszközökön, és hogy a helyi ételek unalmasak.

Április végén jöttem haza, de mostanra sikerült leülepíteni annyira a rengeteg élményt, hogy összehozzam ezt a posztot, igaz, rövidkét. Inkább a képek beszélnek majd helyettem.

Az alábbiak például Kyotóról, ami nem a kedvenc állomásom volt ugyan, főként a túristaözön miatt, de az tény, hogy kihagyhatatlan.

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nara és Oszaka sokkal jobban tetszett, más-más okból kifolyólag: Narában a Nara parkhoz közel sikerült egy vendégházat találnom, és a parkban tett séták alkalmával gyakran követett egy-egy őz hazáig (amiben a stratégikusan adagolt őzcsemege is szerepet játszott, haha).

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A másik kedvenc városom, illetve régióm Hiroshima és környéke, főként Miyajima sziget volt, itt öt napot időztem. Ez elég volt ahhoz is, hogy ellátogassak Okunoshimára, amit sokan talán Nyuszi-szigetként ismernek:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A több száz éves budhista zarándokútvonal, a Kumano-Kodo Nachi Taisha szentélyébe való felmászás – szintén több száz éves kőlépcsőkön, több száz éves fák között, hiába, ilyen helyeken általában minden baromi öreg  – az utam másik fénypontja volt:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Innen a keletebbre fekvő Yamagata régióba utaztam, ahol szintén öt napot töltöttem, itt már az egyik barátnőm is csatlakozott hozzám:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Végül Tokyóban töltöttünk néhány napot, de bevallom, az út végén készült képek átválogatásához, szerkesztéséhez még nem jutottam el – az egy hónap alatt körülbelül háromezer fotót készítettem! Úgy, hogy a rosszabbul sikerülteket még ott, Japánban kitörölgettem egy-egy nap végén.

Azt hiszem, sokunk lelkében vannak lenyomatok tájakról, népekről, hangokról, színekről és ízekről, amelyekről nem tudni, hogyan kerültek oda, mikor volt nekünk közünk hozzájuk, és miért hagyták ott a lenyomatukat – némelyek talán előző életeket okolnak ezért-, mindenesetre él bennünk a vágy, hogy ezt a lenyomatot a valósághoz hasonlítsuk, és hogy megértsük, mi dolgunk volt vagy van egymással. Nagyszerű dolog, amikor ezt sikerül megvalósítanunk, és én úgy érzem, hogy noha még semmiképpen nem végeztem Japánnal, de most már eggyel kevesebb befejezetlen ügyet hagyok majd hátra itt egyszer.

2 Comments

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s