Kell nekünk ‘Introvertáltak Világnapja’?

Kövezzetek meg, de az idei évig nem tudtam, hogy van ilyen, hogy ‘Introvertáltak Világnapja’, mégpedig rögtön az év elején, január másodikán. Pedig leéltem harmincnégy évet introvertáltként, egész jól, és egyszer sem hallottam róla – noha ennek az is lehet az oka, hogy introvertáltnak lenni ebből a harmincnégyből csak az utóbbi tíz évben számított felvállalhatónak, sőt, bizonyos körökben menőnek. Előtte egyszerűen csak a fura csaj/srác voltál, aki társas összejövetelekkor egy idő után mindig elvonul egy csendes szobába olvasni, ezzel csípős megjegyzéseket váltva ki a társaság többi tagjából, nem ritkán családtagoktól.

Hogy ez miért változott meg az utóbbi évtizedben? Miért lett sokkal felvállalhatóbb, hogy másfél óra után lemerül a szociális akkumulátorod? Nos, az ‘introvertáltság felemelkedését’ sokan az internet legszélesebb körökben való elterjedésének tudják be. Hagyományosan és jellegénél fogva az írás, főként a naplóírás introvertált tevékenység, hiszen egyedüllét (vagy legalábbis a többiektől való elvonulás) és nyugodt elmélyülés szükséges hozzá. A rengeteg introvertált ember, aki addig csak az íróasztalfióknak írt, az internetnek köszönhetően azonban kapott végre egy olyan platformot, ahol sokakkal megoszthatja a véleményét, szubjektív világnézetét, tapasztalatait, és ahol saját magához hasonlóakkal cserélhet véleményt. Azt is megkockáztatom, bár statisztikát erre nem sikerült találnom (ha valaki tud ilyenről, szóljon), hogy az internetre írott tartalmat gyártó személyek között a lakossági átlaghoz képest valószínűleg felülreprezentáltak az introvertáltak.

Az utóbbi időben sokan vitatják az extrovertált-introvertált felosztás tudományos megalapozottságát és egyáltalán létjogosultságát – valamint  megjelent az ambivertált kategória is -, azonban ez szerintem mit sem változtat az introvertáltak megélt valóságán: hogy amíg az általános nyüzsgésből mindenkit energetizál és lelkesít, addig te gondolatban már azt a nyugodt sarkot keresed, ahol mindezt kipihenheted. Nem egy, nem két helyzetben, hanem kisgyerekkorodtól kezdve rendszeresen. Hogy erre a tudományos pszichológia milyen elméletet ad rá, és milyen kategóriákban sorol be ez alapján, az szinte mindegy is.

Az Introvertáltak Világnapjával, azt hiszem, kicsit úgy vagyok, mint a Nemzetközi Nőnappal. A Nőnap ugyanis történelmileg a nők egyenjogúságért való küzdelméhez kötődik, amelyet egy olyan társadalomban vívtak, amely hagyományosan alulértékelte őket. Ha a társadalom mindig egyenlő esélyeket biztosított volna nekik, valószínűleg nem ünnepelnénk minden évben Nőnapot: ilyen nemzetközi napokat ugyanis gyakran a valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévő csoportoknak szoktak tartani, mintegy kollektív bűntudatcsökkentés gyanánt. Ezért én nem rajongok a Nőnap virággal, csokival való ünnepléséért – az esélyegyenlőségnek, nők elleni erőszak megszüntetésének, az ezekről való párbeszédnek viszont lelkes támogatója vagyok.

Harmincnégy évesen azt hiszem, az Introvertáltak Világnapjáért sem rajongok, legalábbis azért a tényért, hogy valakik szükségesnek érezték, hogy egy ilyet létrehozzanak. Az iskolai zaklatás elleni fellépésért, az empátia növelését célzó oktatásért, a mindannyiunk számára csendesebb, nyugodtabb környezet létrehozásáért, és az egymásra való odafigyelésért viszont érdemes lenne végre kitűzni egy világnapot.

Mondd, mi nyomja kicsi szíved...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s